• Modellek


  • << vissza
    2017. 10. 06

    Már 2000 új Lada elkelt itthon


    Idén a Vestával rákapcsolt eladásaira a Lada, a 2015 decemberében visszatért márka a napokban adta el kétezredik autóját.


    Tavaly előtt decemberben tért vissza a magyar piacra a rendszerváltás előtt még álomautónak számító Lada, majd nem egész egy év után már az ezredik eladott példányt ünnepelhették. Idén debütált aztán nálunk a WTCC-ből formájával már jóval korábban ismert Vesta, ami bár a legkomolyabb Lada, nem a legnépszerűbb. A Lada eladásait az idei évben ugyanis a legolcsóbb modelljük, a Kalina vezeti − 243 példánnyal. Második a Granta (195 darabos), s csak a harmadik a Vesta (180 példányos) eladással. Ugyanakkor népszerű a horgászok, vadászok körében kedvelt − Niva-utód − 4x4 is, amiből 136 példány fogyott el az idei évben. A 2017-es év első 9 hónapjában, azaz háromnegyedében 754 Lada talált gazdára, sőt, ennyi már effektív rendszámot is kapott, így csaknem biztos, hogy az idei év végére is meglesz az 1000 példány feletti eladás.


    A márkán belüli modellsorrendből is látható, hogy a Lada az árérzékeny vevők választása, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a Lada az általa keltett nosztalgikus érzésekből is profitál. A kereskedők finanszírozási ajánlatokkal, 3+2 éves garanciával várják a vásárlókat, meg persze bővülő palettával. Már idén elérhető az ötajtós 4x4, jövőre pedig érkezik a Vesta kombi és emelt hasmagasságú kombi, azaz Cross kivitele is.



    Forrás: autonavigator.hu
    Ваш браузер ( )устарел. Он имеет уязвимости в безопасности и может не показывать все возможности на этом и других сайтах. Узнайте, как обновить Ваш браузер
    x