• Modellek


  • << vissza
    2017. 10. 11

    Horváth Richárd 1600-as bajnoka


    Horváth Richárd hatvani polgármesterrel beszélgetve rájön az ember, hogy milyen szimpatikus dolog, amikor a katonásnak gondolt városvezető valójában egy laza fiatalember, aki igazi férfiként imádja a kocsikat, ráadásul nemcsak nézni, hanem felújítani is.


    Valljuk be, ma már ritkaságszámba megy, amikor egy közigazgatásban jártas ember azt is tudja, hogy mi az a vízpumpa, vagy ne adj Isten képes arra, hogy eredeti fényét visszaadja egy bokorból előszedett 1978-as 1600-as Ladának, amely a Felvidékről származik, és Horváth Richárd a második tulajdonosa.


    – Ebből az autóból igen kevés készült – egy korai példányról van szó –, mindössze négy évig gyártották, 1976-tól 1980-ig. Miután megtaláltuk, egy 15 hónapos teljes restauráláson ment keresztül, azóta pedig rendszeresen viszem autós szépségversenyekre, ahol általában el is ér ilyen-olyan helyezéseket. Pár napja a Hungaroringen rendezett Classic versenyre neveztük be az autót, ahol a kelet-európai kategóriában hozta el az első helyet, ami csodálatos eredmény – mondta Richárd.


    Horváth Richárd egyébként tagja a Veterán Zsiguli Egyesületnek, és már számos régi kocsit varázsolt újjá saját kezével.


    – Nekem ez a hobbim, legutóbb például egy Volgát restauráltam, ami nem volt kis kihívás, hiszen míg egy Ladához általában minden alkatrész passzol, addig a Volgánál nem volt ilyen egyszerű dolgom. Arra is mindig nagyon figyelünk, hogy a gyári technológiának megfelelően legyen helyreállítva a jármű – újságolta Hatvan polgármestere.



    Forrás: lokal.hu
    Ваш браузер ( )устарел. Он имеет уязвимости в безопасности и может не показывать все возможности на этом и других сайтах. Узнайте, как обновить Ваш браузер
    x